Kire számíthatok?

"... A férjem már hetek óta gyanúsan viselkedett. Egyre kevesebbszer figyelt rám. Ha szóltam hozzá, sokszor meg sem hallotta. Amikor munkába indult, már csak egy gyenge csókot lehelt a homlokomra. Pedig korábban mindig átölelt még az ajtóból és a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak a két kis manóra. Aztán már egy szót sem szólt a gyerekekről. Nem volt gondterhelt. Olyan volt, mintha szórakozott lenne. Egyre csinosabban öltözött, új arcszeszt használt. Mintha kicserélték volna. Alig ismertem a férjemre... De hamar megoldódott a rejtély. Egyik este épp zuhanyzott, amikor sms üzenete érkezett. Szóltam neki és arra kért olvassam el. Korábban ugyanis csak az üzleti sms értesítői jöttek. Így gyanútlanul és a férjem engedélyével megnéztem az sms-t. Ez állt benne:

" Köszönöm a ma délutánt, nagyon jól éreztem magam veled. Mindig egy kicsit jobb és én még többet akarok belőled. Minden éjszaka egyre jobban hiányzol..."

Persze azonnal magyarázatot követeltem. De csak ennyi volt: " Nem akartam, hogy kiderüljön, de most már, hogy tudod, kettőnk közt vége..."

Több se kellett, azonnal összepakoltam a gyerekeket autóba ültem és haza mentem a szüleimhez. Hiba volt... Ugyanis ahogy megérkeztem, rögtön faggatni kezdtek és én persze mindent kitálaltam. Nagyon rosszul éreztem magam. Alig 1 órája derült ki, hogy a férjem megcsalt és szakítottunk, még a gyerekek miatt is rosszul éreztem magam, hiszen soha nem akartam, hogy az édesapjuk nélkül cseperedjenek fel. És ha mind ez nem lett volna elég, még a szüleim is rákezdtek. Hogy ők megmondták. Még az esküvő előtt is végig ellenezték a kapcsolatunkat. Miért nem volt annyi eszem.... Te másztál bele, most old meg a helyzetet... stb...

Egy szóval. Amikor azt hittem, hogy egy kis nyugalmat, vigaszt találok otthon, akkor csalódtam a legnagyobbat..."


VAGY


Jegyesek voltunk. Férfiként nem volt jellemző rám, hogy bárkit szeressek, de a menyasszonyomba fülig szerelmes voltam. Ő volt talán az egyetlen ember akit igazán szerettem. Egy hét volt az esküvőig. Már alig vártam, hogy ezzel a csodálatos nővel kössem össze az életem. Családot szerettünk volna. Az életemnek ez a része nagyon flottul működött. 

Akkoriban volt egy cimborám, akivel hosszú évek óta nagyon jó barátok voltunk. Csak néhány háztömbnyire lakott  tőlem így mindig könnyen megtaláltuk egymást, ha buli volt vagy ha épp úgy hozta az élet.

Én már nagyon készültem az esküvőre, de a ruha témát az utolsó pillanatokra tartogattam. Azt gondoltam, hogy bemegyek egy öltöny áruházba, rámutatok egyre, felpróbálom és ha jó, akkor már ki is pipálhatom a dolgot. Szóval már alig pár nap volt a nagy napig. Elindultam a barátomhoz, meg akartam kérni, hogy jöjjön el velem öltönyt választani.

Az ajtaja nyitva volt. Agglegényként élt és mivel jó környéken éltünk, nem nagyon foglalkozott az ajtó zárásával. Ahogy szoktam benyitottam és hangosan jeleztem, hogy csak én vagyok. Nem érkezett válasz, de hallottam, hogy itthon van. Úgyhogy beljebb mentem és még egyszer szóltam, hogy én vagyok, meg szeretném kérni egy szívességre. És akkor meghallottam a menyasszonyom hangját, ahogy rémülten ráeszmélt arra, hogy én is ott vagyok a házban.

Benyitottam a hálóba és félreérthetetlen szituációban kaptam rajta őket. Egy világ omlott össze bennem. Egy szót sem bírtam szólni. Kifordultam a házból és alig emlékszem, hogy jutottam haza...

Másnap felhívtam a szüleimet, hogy megkérjem őket arra, segítsenek lemondani az esküvőt és szóljanak a rokonoknak, vendégeknek is. De ahelyett, hogy egy kis támogatást, egy pár jó szót kaptam volna, azonnal elkezdték a fejemhez vágni, hogy ezt ők már előre látták, hogy csak én lehetek ennyire szerencsétlen... és még sorolhatnám. 

Nem volt elég, hogy rájöttem, megcsalt a szerelmem, ezt a legjobb barátommal tette és amikor a legsebezhetőbb voltam, akkor még a szüleimre sem számíthattam..."

A kérdés tehát, hova vagy kihez forduljon az ember, amikor az élete épp romokban hever és senki ismerőst/barátot nem akar? Ki nyújthat ilyenkor vigaszt, ha nem a szülő?

Házassági tanácsadás - első, bevezető előadás

Múlt hét pénteken - október 17-én - volt Balázs Tivadar első előadása a "Házassági tanácsadással / válságkezeléssel kapcsolatban.


Pár szóban említette a program felépítést, beszélt a mentorokról, a mentorok feladatáról és felelősségéről és beszélt mentoráltak, vagyis a párkapcsolati válságban szenvedőkről. Az előadása során többször szóba kerültek különböző szakirodalmak, könyvek, külföldi tanácsadók és módszereik is. De ami nagyon szembetűnő volt, hogy végig olyan fogalmakról beszélt, mint az egyenlő akarat és a legalapvetőbb érzelmi szükségletek férfiaknál és nőknél. Az idő rövidsége miatt nem ment bele minden részbe olyan aprólékosan, ahogy lehetett volna, de a későbbiekben a program során erre mindenképpen sor került majd.

Ami nekem is és mondhatni minden jelenlévőnek feltűnt, hogy olyan dolgok is elég nagy hangsúlyt kaptak, amik így egymás után említve már-már óvodás színvonal felé kezdtek mutatni. Például a kölcsönös tisztelet, a szerelem ébren tartása stb. Voltak akik össze is súgtak, hogy "de hát ezt mindenki tudja".

És igen. Mindenki tudja, de nagyon sokan nem alkalmazzák. És itt nem a motorikus alkalmazásról beszélek. Hiszen egy kapcsolatnak ezer és egy tényezője van. Bármelyiken el lehet csúszni. DE!!! Ha az alapok rendben vannak és tényleg rendben vannak, akkor arra már könnyű építkezni

Az előadás vége felé érkezett egy elég jó kérdés. Összefoglalva arról volt szó, hogy mi van akkor, ha az egyik fél szerint van probléma, de a másik fél szerint nincs. A válasz kicsit leegyszerűsítve érkezett: "ha az egyik félnek problémája van, akkor a másiknak is." 

És most szinte látom ahogy megjelennek ezzel kapcsolatban az első gondolatok:
1. - Miért lenne mindkét félnek problémája, ha csak az egyik "hisztizik"
2. - Miért kellene apró-cseprő problémákkal terhelni a kapcsolatot?

Ez is egy hozzáállás lehet, de garantáltan nem vezet jóra. Már rövid távon megmutatja az eredményét, nevezetesen szakítás/válás lesz ebből a hozzáállásból.

Akkor hogyan?

Hát legegyszerűbben szólva a válasz már elhangzott: "ha az egyik félnek problémája van, akkor a másiknak is." És ezt bizony meg kell oldani. Itt jön be a képbe az alázat....

"Húúú ez a fogalom!!!! 

MI??? Még hogy alázat???? Amikor ő csinálja a fesztivált, és még én legyek alázatos???? NA NEEEEE!!!!"

Igen. Sajnos néhányan azt gondolják, hogy ha engednek az álláspontjukból, akkor megalázkodnak a párjuk előtt, aki erre lenéző lesz vele, lábtörlőnek használja stb...

De miért kell, hogy így legyen?

Ha azt szeretnéd, hogy a férjed/feleséged a "utálatos bunkóból/vérengző hárpiából" egy szerető-szerethető férfi/bújós kiscica legyen, akkor kérdezd meg, hogy mi a problémája? Mi a véleménye a dolgaitokról? Hogyan képzel el bizonyos szituációkat? Mi a terve? Hogyan szeretné? Stb... De ezt kedvesen, türelemmel, valódi érdeklődéssel. Aztán mond el neki te is ugyanezekre a kérdésekre a te válaszaidat. Egyeztessetek. Pici kompromisszumokkal. Kicsit engedjen mindkét fél. Itt kezdődik az alázat.

Nehéz? Szerintem nem. Próbáld ki te is! Nem garancia, hogy elsőre siker lesz, de középtávon már megmutatkozik az eredmény és hosszútávon, ha szeretitek egymást és mindketten valóban akarjátok a kapcsolatot, akkor menni fog. Egyedül is megpróbálhatjátok, de van segítség is.

Ha van véleményed, a fent említett témáról, esetleg érdekelne a program, akkor ne habozz felvenni a kapcsolatot akár a kommentbe, akár a kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül. Segíteni fogunk!

A témának nincs vége, folytatása következik hamarosan....